A korábban korlátlan természeti erőforrásnak tekintett víz egyre inkább eltűnik és a civilizáció előrehaladtával egyre inkább a természeti kincs kategóriájába kerül. A víz a kitermeléstől az ivóvíz csapig hosszú utat tesz meg és sok vízkezelési eljáráson egy át. A vízközművek jelentős erőfeszítése lehetővé teszi, hogy a felhasználóhoz a szabványokban előírt minőségű víz jusson a felhasználókhoz megfizethető áron.
A mezőgazdasági és ipari termelés, valamint a felelőtlen környezetgazdálkodás eredményeképpen a természetes vizek öntisztuló képessége rohamosan csökken. A felszíni vizek felhasználása mellet egyre jelentősebb a mélyebb rétegekből történő vízkivétel. Ezzel egyidejűleg jelentősen megnőtt a víz tisztításának erőforrás igénye. A felszíni vizeket meg kell tisztítani a mezőgazdasági és az ipari szennyeződésektől, ide értve a mechanikai, a biológiai és a vegyi szennyeződéseket.
A mechanikai szennyeződéseket szűréssel és ülepítéssel távolítják el több lépcsős szűrő rendszerekkel, amelyekkel a nagyobb méretű, úszó, lebegő szennyeződések távolíthatók el. A vízhez közeli sűrűségű anyagokat derítéssel választják ki, sok esetben pelyhesítő vegyszerek adagolásával. A mechanikai tisztítás után a biológiai szennyeződéseket klór adagolásával, vagy újabban ózon kezeléssel semlegesítik, kihasználva, hogy a jelentős oxidatív hatás egyben az oxidálható ásványi anyagokat is kiszűrhető csapadék formájában teszi eltávolíthatóvá.
Ezek az eljárások lehetővé teszik a szabványoknak megfelelő víz biztosítását. A magasabb minőségi követelményeknek – legyenek ezek technológiai, vagy fogyasztási igények – csak további, pl. katalitikus, ioncserés, membrános, stb. víztisztítási eljárások alkalmazásával lehetelget tenni. Ezeket a műveleteket már a fogyasztói oldalon célszerű elvégezni, mert ezzel elkerülhető a víz különböző okokból történő vissza szennyeződése.