Amennyiben „kemény” víz áll rendelkezésünkre, akkor „lágyítani” kell a vizet, hogy elkerüljük a vízkő kirakódást.
Ez azt jelenti, hogy a vízben a kálcium és a magnézium mennyiségét csökkenteni kell.
A 201/2001 (X.25.)-ös kormányrendelet szerint az ivóvíznek legalább 5-ös német keménységi fokúnak (Nko) kell lennie. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a lágyított vizet ivóvíznek is használják, akkor az 5 Nko-nál lágyabb nem lehet. Az ennél lágyabb vizet technológiai víznek nevezzük.
A vízlágyítás történhet fizikai és kémiai módszerekkel. A vízlágyító berendezés az egyik esetben csak meggátolja a vízkő kiválását, a másik esetben eltávolítja a vízből a vízkő képző anyagokat.
A víz „lágyításának” több lehetősége áll rendelkezésünkre, ezek egyik csoportja ioncserén alapul. Az így kapott „lágy” víz minőségében jelentős különbség van.
I. Vízlágyítás nátrium (Na+) ioncserével:
A nátrium cserés vízlágyításkor a vízben lévő kálcium (Ca2+) és magnézium (Mg2+) ionokat nátrium ionokra cseréljük le. A nátrium ionok nem tudnak kemény kirakódást okozni. A víz összes oldott anyag tartalma nem változik, csak az összetétele. Az ioncserélő berendezések általában automatizált egységek, mert az ioncserélő töltet – egy speciális polimer gyanta – által kicserélhető ionok mennyisége véges. A gyanta kimerülésekor a folyamat visszafordítható – reverzibilis. Ez azt jelenti, hogy ha tömény só (NaCl) oldattal elárasztjuk a töltetet, akkor a kicserélt Ca 2+ és Mg2+ ionokat a sóoldatban lévő nátrium ionok leszorítják a gyanta felületéről. Ezt a folyamatot nevezzük regenerációnak. Az automatizált egység a vízből kivont kálcium és magnézium ionokat a szennyvízcsatornába üríti és a folyamat kezdődhet előröl.
II. Teljes sótalanítás ioncserével:
Teljes sótalanításról akkor beszélünk, ha az ioncsere végeredményeként olyan vizet kapunk, amely nem tartalmaz oldott anyagot. Ilyen esetben kétféle ioncserélő gyantát alkalmazunk. Első lépcsőben a kationokat cseréljük le a vízben hidrogén (H+)-ionokra, A második lépcsőben az anionokat cseréljük le hidroxid (OH–) ionokra. Ipari méretű berendezéseknél a két lépcső közé még beépítenek egy hideg gáztalanítót, hogy a kationcsere után keletkező széndioxidot (CO2) eltávolítsák. Ennél a technológiánál is „kimerül” a gyanta, de a folyamat itt is visszafordítható. A kationcserélőt általában sósav (HCl) 10%-os oldatával regenerálják, az anioncserélőt nátrium-hidroxid (NaOH) 6%-os oldatával regenerálják.
Háztartási szinten ritkán alkalmazzák a teljes sótalanítást. Amennyiben mégis szükség van rá, akkor léteznek úgynevezett kevert ágyas sótalanító gyanták. Ez azt jelenti, hogy a kation és az anion cserélő gyanta egy tartályba van töltve, össze van „keverve”. Előnye, hogy csak egy tartályt kell alkalmazni. Hátránya, hogy a regeneráció csak szakműhelyben végezhető, tehát mindig cserélni kell a gyantát.